Angyali tudomány – 100 éve született Polcz Alaine

Úgy húsz évvel ezelőtt láttam egyszer, egy beszélgetésen. Akkor először és utoljára. Ami abból a beszélgetésből megmaradt, az leginkább a mondatai mögül érkezett. Abból a rejtélyes világból, amire nincsenek szavaink. Van az úgy, hogy az ember a csendjeivel jóval többet mond, mint a szavaival.

Száz éve született, és a sors, az élet, vagy a Jóisten (ki-ki válasszon közülük saját meglátása szerint) kegyetlen és felemelő pályát szabott ki a számára.

Kegyetlent, mert többször is megjárt pokoli mélységeket, de egyben felemelőt is, mert ezt a számára rendelt poklot aztán képes volt átvilágítani és gyógyító erővel felruházni.

Méltán híres könyve, az Asszony a fronton a huszadik századi magyar irodalom egyik állócsillaga. Ebben a könyvben arról beszél, amiről alig-alig lehet beszélni. Mi történik, amikor egy kolozsvári úrilány, a csillogóan okos és művelt fiatal Alaine egyszer csak az emberi szenvedés legsötétebb bugyraiban találja magát. Mi történik ilyenkor egy fiatal lánnyal, mi történik a lelkével. És persze a testével, amelyet – saját elmondása szerint – legalább negyven orosz katona becstelenített meg. Ilyesmiről tényleg nem lehet beszélni, legalábbis józan ésszel nem. Ilyesmiről ezer és ezer nő hallgatott a világháborút követő évtizedekben.

Polcz Alaine messze túl ment a józan ész keretein,

Ő átlépte, egész életműve ennek a határátlépésnek a jegyében állt. Az elszenvedett szörnyűségeket csodával határos módon túlélte, de a teste sebzett maradt, gyermeke nem születhetett. A háború után találkozott Mészöly Miklós íróval, s házasságuk hosszú és viharos évtizedei alatt teljesítette be csodálatos küldetését.

„Lélekkel teremtett lények specialistája volt” – írta róla nekrológjában Nádas Péter, s ez a száraz, szikár mondat tényleg nagyon közelről megvilágítja Polcz Alaine személyiségét. Hosszú életútjának centrumában a halál állt, vagy inkább a halálhoz vezető út. Ami valójában azt jelenti, hogy egész lényével az életre fókuszált. A tanatológia tudományának magyarországi apostolaként olyasmiről beszélt és írt, amit a legtöbbször magunkba zárunk. Haldokló gyermekek százait kísérte az átlépés kapujáig. Vagy ki tudja, talán még a kapun átlépve is velük maradt.

Volt az életemnek egy szakasza, amikor olyan gyerekek közelében lehettem, akik a közeli halál tudatával éltek együtt. Azt hiszem, tudom, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy

Sokszor az az érzésem, hogy valójában képtelenek vagyunk felmérni az efféle munkálkodás jelentőségét. A Magyar Hospice Mozgalom létrehozásával ennek az angyali munkának szakmai kereteket adott. Erdélyből olyan hagyományokat hozott, amelyek az egyszerűség, az aszkézis fontosságát hangsúlyozták, de leginkább egy olyan rend szükségességét, ami nélkül az emberi élet káoszba és céltalanságba fullad.

Az élet értelmes rendje határozza meg a halál értelmét – talán ebben áll Polcz Alaine munkájának summája. „A koporsónak nincs csomagtartója” – sokszor emlegette ezt egyik közeli munkatársa, Ablonczy Anna szerint.

Egyszerű igazság ez, mindnyájan tudjuk, mégis az utolsó pillanatig ragaszkodunk ehhez a nem létező csomagtartóhoz.

annak a bizonyítéka, hogy ez a bizonyos csomagtartó létezik, de tényleg semmi más nem fér bele, csak az, amit a lelkünkben összegyűjtve viszünk magunkkal a kapun túli, ismeretlen világba. 

Fotó: Wosinszky Mór Múzeum